Gőzerővel készülünk a novemberi koncertre, emellett lesz egy kis akusztikus bemutatkozásunk is decemberben a Vakok Intézetében, karácsonyra készülve - komolyan elgondolkodtunk a Last Christmas feldolgozásán, de aztán úgy tűnik, inkább maradunk a saját dalainknál. :)
Érdekes élmény volt nyáron a véneki akusztikus koncertre készülni, a dalok egész más hangsúlyt kapnak, más hangszereléssel, más énektechnikával kell dolgozni, szóval olyan, mintha minden dal teljesen új lenne. Eddig jó viszsajelzéseket kaptunk, és belülről is élvezetes volt átélni mindezt. Úgy tűnik, erre is van igény, annak ellenére, hogy azért a rock alapvető eleme a hangerő.
0 Comments
Jelenleg a legnagyobb hangsúly a próbákon van, próbálunk otthon, próbálunk a teremben, próbálunk fejben, ébren és álmunkban, szóval nagyon sokat próbálunk :) A folyamat eredményeképpen - amellett, hogy a korábbi dalokat is alaposan begyakoroljuk az új felállásban - már két új dalunk is született, amit a legközelebbi koncerten be is mutatunk az S8-ban (november 24-én). Már csak ezért is érdemes lesz eljönni, no meg persze a többi 7 zenekar miatt is!
Az idei évben főleg a felvételek készítésére, és persze Ricsi beilleszkedésére fektetjük a hangsúlyt, ezért kevesebb koncertet tervezünk, mint amit megszokhattatok tőlünk, de ígérjük, a végeredmény kárpótolni fog. Kövessetek minket itt, a Facebookon, Instagramon, így mindig első kézből értesülhettek a legújabb fejleményekről!
Ma koncert Veszprémben! Gyertek!
Minden információt megtaláltok ITT. A helyszín pedig a térképen látható: Lezajlott az S8 Underground Club tehetségkutatójának utolsó előtti fordulója. Sajnos mi nem jutottunk tovább, de gratulálunk mindenkinek, aki részt vett, és természetesen a továbbjutóknak is!
Vollai Gergő barátunknak köszönhetően izgalmas fotózásban volt részünk, a helyszín ugyanis egy tizenegyemeletes ház tetején volt. A pandák általában nem viselik túl jól a magasságot, de félelmeinket legyőzve azért megoldottuk a feladatot. Nemsokára láthatjátok majd a közösségi oldalakon az eredményeket. Gergőnek ezúton is köszönjük a meghívást!
Örömmel jelentjük, hogy továbbjutottunk az S8 tegnap esti fordulójában! Köszönjük mindenkinek a remek estét, hamarosan hírt adunk a továbbiakról.
Kitti helyét a basszusgitáros poszton Barkóczi Ricsi vette át, szeptembertől már őt láthatjátok velünk a színpadon, fogadjátok őt is szeretettel. Kittinek köszönjük a velünk töltött időt, és természetesen sok sikert kívánunk neki a továbbiakban.
A nyár idén egyáltalán nem lesz eseménytelen, sorra is vesszük, mi minden vár még ránk!
Holnap, azaz július 7-én Párkányban koncertezünk, a másik fellépő az End of Paradise lesz. Július 21-én Mezőtúron debütálunk az East Festen, úgyhogy aki tud, jöjjön, mert ütős kis program lesz előttünk és utánunk is! Kis nyaralás után augusztus 25-én Alsóörsre látogatunk a Zorall meghívására, a Sörolimpia mindig hatásos, biztosan most sem csalódunk. Augusztus 29-én az S8 tehetségkutató következő fordulójában mérettetjük meg magunkat, nagyon reméljük, hogy sikerrel. A nyár után pedig gőzerővel készülünk az őszi koncertekre és természetesen sok új tervünk van, amikről időben értesítünk majd mindenkit. Tartsatok velünk! Nem sokat tétlenkedünk, a véneki (jól sikerült) akusztikus megjelenésünk után pár nappal rögtön belecsaptunk az idei S8-as tehetségkutatóba, ahonnan sikeresen továbbjutottunk! Köszönjük a zsűri és a közönség támogatását, hamarosan kiderül, kikkel és mikor mérkőzünk meg legközelebb.
|